Immánuel

A tegnapi napon Leyla első alkalommal látogatott el az Immánuel Otthonba. Meg én is, mellesleg. :) 

Az intézmény egyházi fenntartásban működik, komplex közoktatási, egészségügyi és nappali szociális szolgáltatásokat nyújt 76, többnyire halmozottan sérült gyermeknek és fiatalnak.

Meglepően korszerű, modern és családias légkörbe érkeztünk tegnap délután. Leyla osztatlan sikere ez alkalommal is garancia volt a jó hangulatra. 

A munka két csoportban zajlik. Mi most mindkét csoport munkájába betekintést nyertünk, de igazán aktívan csak az első csoport tagjaival dolgoztunk, akik súlyosan mozgássérült és értelmi fogyatékos gyerekek. A foglalkozásokat gyógypedagógus és gyógymasszőr szakemberek vezetik. Ennél a csoportnál célunk olyan területek fejlesztése, mint az izmok lazítása, az ízületi mozgáshatárok növelése, a tudatos kézhasználat elősegítése, az aktivitás fokozása, a kommunikáció fejlesztése, természetesen a kutyával motiválva. 

A második csoportba önállóan járni képes tanulók és fiatalok tartoznak, akik a mozgást és koordinációt fejlesztő gyakorlatokat végeznek a kutyás terápián. Ők is megismerkedtek Leylával, mindenki nagyon nyíltan és örömmel fogadta. 

Én a magam részéről úgy gondoltam, hogy borzasztóan ki fogok borulni és megvisel majd ez az első alkalom, de szerencsére nem így történt. 

Bár nem tudom, mikor lesz a második alkalom, mert Leyla ma reggelre betüzelt és így nem tudom vinni. De járni fogunk, ez biztos.

Tavaly év elején, amikor felvetődött annak a gondolata, hogy Leyla terápiás kutya lesz, még csak abból a szemszögből tudtam nézni a dolgot, hogy "adok a kutyának egy lehetőséget, hogy kiteljesedjen" , illetve " nem akartam veszni hagyni az ilyen irányú képességeit". 

Mára már belátom, hogy ennél sokkal, de sokkal többről van szó. Nem én adok Leylának egy esélyt, hanem ő ad sok embernek, sok alkalommal, de talán leginkább nekem; számolatlanul. Esélyt arra, hogy új dolgokat tanuljak, meglássam a dolgok mögöttes értelmét, hogy tiszteletet és toleranciát tanuljak... És még sorolhatnám. 

Pedig még mennyire az elején járunk ennek az útnak....